|
|||
|
Dr. Törőcsik István 1952. november 4.-én született, Budapesten. Tanulmányai 1977-ben fejezte be a debreceni Orvostudományi Egyetemen, ahol diplomája megszerzése után, az Igazságügyi Orvostani Intézetben kapott állást, s korai haláláig adjunktusként dolgozott. 1978-ban került a barlangkutatók körébe, 1982 és 1986 között a Vörös Meteor Természetjáró Egyesület Baradla Barlangkutató Csoportjának vezetőjeként tevékenykedett. Szakmai ismeretit sikeresen kamatoztatta a barlangkutatás terén. A 80-as évek elejétől összesen öt földalatti kísérletet szervezett, melyek célja a szervezet extrém körülmények közötti fiziológiás jelenségeinek vizsgálata, értelmezése volt. Kutatásai fényt derítettek az ún. „kihűléses” balesetek okaira. A bonyolult, nagy körültekintéssel és magas színvonalon megszervezett vizsgálatsorozatok másodlagos, de nem elhanyagolható eredménye a barlangterápiai ismeretek kibővítése volt, melyekről több konferencián is beszámolt. Munkájának összegzésére sajnos már nem maradt ideje, eredményeinek túlnyomó része továbbra is feldolgozatlan. Ugyancsak jelentős szerepet játszott a barlangok radon-sugárzása kutatásában; az Atomkival történt megállapodása alapján éveken keresztül végezte a Baradla-barlang sugárzási adatainak gyűjtését. Munkaköréből következő súlyos betegségben halt meg Budapesten, 1998. november 3.-án.
|
|||
| ©2006 Baradlacsoport.hu ( Statisztika ) Design & prog: websun.hu | |||